Ez a film engem elkerült. Hallottam már emlegetni, tudtam hogy Robert De Niro játszik benne, és a Vietnámi háborúról szól, de semmi többet. Így hát elvárások nélkül ültem neki, egész addig, amíg meg nem láttam, hogy 3 órás filmről van szó.

Bár a rendezőt nem ismerem, így ez a 3 óra egy Scorsese-féle végig a képernyő elé kötő történet mesélés is lehetett volna, de sajnos nem így volt. Számomra teljesen indokolatlan volt a játékidő (bár értettem a koncepciót.. hosszú vidám percek majd jön a gyomros). A film 3 részre, konkrétan 3 db 1 órás részre darabolható.

Az első 1 óra a legrosszabb. Itt ismerjük meg a karaktereket, amivel sok gond nem is lenne. De mivel ezekben a karakterekben önmagukban (a kiinduló állapotukban) nem volt túl sok, így a legtöbb időben csak azt nézzük, ahogy egymást és önmagukat öntözik (kívül-belül) alkohollal, táncolnak és rohangálnak egyik helyről a másikra. Persze karakter építés itt is van, megismerjük Michael zárkózottságát, barátjához és annak barátnőjéhez fűződő viszonyát, Steven gyengédebb jellemét és Nick nyitottságát. De ezt bőven lehetett volna feszesebben is, nem egy órányi esküvői táncikával bemutatva. Végül is a karaktereink Vietnámba készülnek, háborúba mennek.

Aztán jön a szarvasvadászat, ahol Zsigmond Vilmos operatőr csodálatos panoráma képei között elkalandozva figyelhetjük meg Michael tehetségét a lopakodásban és vadászatban, ami kombinálva az előtte bemutatott introvertált személyiségével, és a közelgő Vietnámi háborúba való bevonulásával, nem sok jót sejtett. Majd egy hirtelen vágókép, és már a dzsungelben vagyunk, véres testek, és kegyetlen kivégzések közepette. Nagyon hirtelen, mintha egy új filmbe kerülnék (még a kamerakezelés is új lesz).  A film legerősebb jelenetei itt vannak, ez a szakasz igazán megterheli a néző lelkét. A fogságba eltöltött hosszú percek (a kamera végig közelin marad), az orosz rulettes kivégzések, a patkányok, az emberek pszichés összeomlása, elég súlyosra sikeredett. Igazából, bármilyen gyomorforgató is volt ez a rész, az előző szakasz 1 órájából 20 percet simán feláldozhattak volna még ezen szörnyűségek bővebb bemutatására.

A harmadik felvonás a hazatérés. Már akinek sikerült. Egy karakter (mondjuk én pont a másik karakter összeomlására számítottam) hátra marad, nem tudván megbirkózni azzal, ami vele történt a fogságban. A maradék vagy emberi roncsként, vagy a világban helyét nem találó kiábrándult veteránként tér haza. Itt egy kicsit elidőzünk a vissza illeszkedéssel, mely szintén kicsit túlnyújtott lett, bár legalább tart valahova. Aki visszatért azonban megtudja, hogy hátramaradt barátjuk még életben van, elindul tehát vissza, a pusztulás sújtotta Saigonba megkeresni őt.

A végét nem fejteném ki, sokkoló volt.

A film, hatot az emberre. Sötét és depresszív hangulata van, garantáltan nyomot hagy. A színészi játék pazar. Nem csak Robert De Niro lényegült át teljesen a szerepébe, hanem Christopher Walken is. Ez az akkor még szemtelenül fiatal színész, konkrétan azzal a kevés jelenetével, mindenkit lejátszott a képernyőről. A kamerakezelés, a képi világ, maga a részek külön-külön hangulatai jók voltak, bár a vágás szörnyű, a zene meg .. olyan mézes mázas, engem rendre kizökkentett. Erős (kvázi háború ellenes) alkotás, emlékezetes jelenetekkel és sorsokkal, de az a játékidő, a sok üres járat, engem rendre kivetett a filmélményből.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma, háborús