Az első csoport, amiben még nem láttam semmit. A Mielőtt lemegy a Napra vagyok a legkiváncsibb, igazából nagyjából ez az egy, amiről hallottam is (és jókat). Viszont ez egy triológia egyik darabja, önmagában kevesebb értelme van megnézni. Az első rész, viszont szerepel a listán fentebb, ráadásul abban a csoportban, az a legérdekesebb darab. Így hát ezt a filmet, a másik résszel együtt, majd ott fogom megnézni.

Egy kis után olvasás során, Az öldöklóő angyal mellé tettem le a voksom. Minden kritika amit olvastam, csak ajánlani tudta. A szürrealista vonal, és az egyhelyszínes helyszín, elégé hívogató szavak, és elégé különcnek tünik ahhoz, hogy kiváncsivá tegyen.

A rendező, Luis Buñuel neve elsősorban Salvador Dali és az Andalúziai kutya kapcsán lehet ismerős. Akinek nem, az még véletlenül se nézzen ez utóbbinak utána, hacsak nem erős a gyomra (jó nem ma készült, de akkor sem szép látvány).

Ez a film, egyrészt nem rövidfilm, másrészt inkább a mondanivalóra és csak másodsorban a technikai megvalósításról szól. Kevés helyszínen, a fő játékidő konkrétan egy kicsi szobában játszódik, ahol egy nagyobb csoport ember van összezárva. A látvány, mégis (a maga keretei között) lenyűgöző. Nagyon sok szögből dolgozik, rengetek a kamera mozgás (még ilyen szűk helyen is), és sikerül elérnie, hogy egyes jelenetek (a zongoránál összeülés először és a végén is), felismerhető és megjegyezhető legyen. A színészekkel sem volt sok gondom, kicsit színpadias a játék (szerintem ez a mű is színházba is való), de épp csak kicsit tolják túl, teljesen jól emészthető még mai szemmel is.

A történet és a mondanivaló, az már kicsit más kérdés. Inkább ajánlom a google-t, van elég magyar nyelvű elemzés is róla, ott szépen kibontják a mondanivalót. A lényeg a felütés, ami elég szürreális. Adott egy szoba, aminek tárva nyitva a széles ajtaja, mégsem megy át rajta senki. Mindenki tudja, hogy csak át kell lépni a küszöböt, de mégsem teszi meg. Eltelik egy óra, négy óra, egy nap, egy hét, és mindenki csak toporog, és azt kérdezi.. miért nem megyünk már ki?

A csapat egy rakás arisztokrata. Lenézik az alja népet, önmaguk fényezésével és a szomszéd gazdagéknak való szüntelen udvarlásával töltik idejüket. Még a szobába zárva is, őrzik modorosságukat. Aztán kezd kényelmetlen lenni az összezártság. Lekerülnek a zakók egyesekről, amiért máris kapják a felöltözöttek mély megvetését. Ahogy egyre több ruhadarab lekerül, úgy vedlik le álcájukat is, amelyek mögé rejtőztek, bújnak elő belőlük a valósabb érzelmek, gyűlöletük és lenézésük a másik irányába. Nem zajlik olyan mély gyökeres leállatiasodás, mint amire számítottam, de tény, hogy a túlélés jóval a társadalmi normák elé kerül (párválasztás, élelem és víz keresés, a halottakkal való bánásmód területén). Elégé sokat mondó, hogy az első pánik roham akkor tör ki, mikor kiderül, hogy a szobába zárt pincér (szolga), nem tud kimenni kiskanalakért és a tejes ember (másik alsóbbrendű lény), nem jött el, és nem hozott tejet.

A felütés mellett is rengetek abszurd helyzet van. A szüntelen a másikra mutogatás (te csináld, te menj előre - nem csak a gazdagéknál, hanem az "átlag" embernél is), a csirke lábak, a szekrényben történő dolgok, a medve és a bárányok, vagy az ismétlődő szituációk, elégé kizökkentik a nézőt. Mindenképpen egy érdekes darab, de nem lesz egyszerű legyűrni, bár azért nincs túlcsavarva annyira, hogy ne legyen érthető nagyjából, miről is akar szólni, minek állít görbe tükröt.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma, fantasztikum