Az első jelenetnél majdnem kikapcsoltam. Minősíthetetlen CGI látvány volt, ahol egy egyszerű motor bekanyarodása olyan szemet szúróan szar volt, hogy azt hittem, minimális büdzsével próbálják meglovagolni az első rész sikerét.
Szerencsére később már nem volt ennyire zavaró (vagy már bele tudtam élni magam). Hulk városi őrjöngése kifejezetten látványos volt.
Történetről túl sokat nem érdemes beszélni. Felszínesen kapargatja a csapat dinamika lélektanát, legalábbis a dráma aköré épül, hogy ezt a csapatot szétzilálja. A boszorkány bevetése jó ötlet volt, sötét és nyomasztó drámát lehetett volna csinálni belőle. Ez nem nagyon jött össze, egy pillanatra betekintést nyertünk a szereplők félelmében, aztán végül sokat nem kezdtek vele.
Megismertük a "kis ember" szerepét is a nagyok között (Hawkeye), valamint kaptunk egy alibi szerelmi szálat.. De áthozták a korábbiakból azt is, ami sikeressé tette az előzményeket. Látványos, fél várost szétromboló akció az első részből, adrenalin dús autópályás üldözés az Amerika Kapitányából, stb. Látványt, akciót, humort.
Ha erről az oldaláról közelítjük meg, akkor jót szórakoztam. Egy popcornos kikapcsolódásnál többet nem nyújtott (de nem is vártam tőle többet).
Értékelem: 6
Műfaja: Akció, Kaland, Sci-fi, fantasztikus