Jó fajta klasszik B filmes alapokkal rendelkező akció film, mely sikeresen egyensúlyoz a hülyeség és a szórakoztató határvonalán. A szereplők túl vannak tolva, ahogy az akció jelenetek is. A történet pont annyira lyukas, mint amennyire értelmetlen, de ez a fajta "leszarom" hozzáállás, ténylegesen jól áll neki. Az első perctől kezdve pörög, a "drog" hatása add egy löket pluszt az amúgy nem túl kreatív összecsapás jeleneteknek. Igaz, maga a látvány világ is, a trükkök, effektek, végig látványosak és működnek.
Ami nagyon hiányzik, az a karakteres badass főszereplő(k) és a vége címszó előtti boss fight. Vagy legalább egy emlékezetes gonosz és annak emlékezetes kimúlása. Ezekre lehet látni a próbálkozást, de valahogy minden és mindenki jellegtelen, csak úgy lóg a levegőben. Valami kémia a vége felé Art és Robin karaktere között kezd kialakulni, és tök jó, hogy a vége is kitesz egy kis kitérőt Robin jövője felé, szóval rossz szájíz nem maradt bennem, csupán csak egy kis hiány.
Érződik, hogy se az író, se a két rendező nem rendelkezik még túl hosszú pályafutással, és nem is baj, hogy nem ezzel az alkotással akarnak kitűnni. Ez jó alapot letettek, egy laza mozidélutánnak ez így pont elment, úgymond értékeltem az erőfeszítést.
Értékelem: 6
Műfaja: akció, krimi, scifi