Nagyjából mostanra már tudtam mire számíthatok, így nagy elvárásaim nem voltak. Guillermo del Toro miatt nálam nem maradhatott ki, és a cirkuszi közeg is mindig lenyűgözött, szóval egy megnézésre nálam kötelező volt.
Nem is meglepő hát, hogy az "első" kisfilm tetszett nekem igazán. Nem mentek nagyon a mélyére sajnos, így a freak-ből csak néhány befőttes üveget volt szerencsénk látni, és egy hosszabb megalapozásnál és foreshadowingnál több szerepe nem is volt sajnos ennek a résznek. Kár, mert ezt a kis világot (ráadásul ezekkel a színészekkel), még néztem volna szívesen tovább.
Sejtésem szerint kb az első harmadánál válthatunk át a "másik" filmre, ami a klasszikus cirkuszos-thrilleres sztorit lecseréli egy svindleres-krimis szálra. Nálam az egész valahol itt lassult le. Ami csak azért gond, mert hogy közben semmi újjal nem tudott szolgálni. Az a két "ügy" valamennyire még érdekes is volt, de mindkét történetet nagyjából hasonló lefolyással én már fix, hogy láttam valahol (vagy olvastam). Úgyhogy sem izgulni, sem meglepődni nem sikerült.
A keret, amibe meg a rendező bele rakta (azaz, hogy mivel fog végződni), egy nálam a filmekben kevésbé járatos is jó előre ki tudta találni (ami rontani nem rontja el, de kiemelni sem emeli ki a lezárást). Szóval, ja, nem sikerült a legjobban, de hazudnék ha azt mondanám, hogy nem kötött le.
Értékelem: 7
Műfaja: krimi, dráma, thriller