Ahogy mostanában már lassan (szerencsére) megszokhattam, a fényképezés, legalábbis a tájak, nagy totálok, remekül sikeredtek. A kézikamerás remegős megoldás mondjuk nekem személy szerint nem fekszik, inkább idegesít sem mint közelebb hozz a karakterekhez, akiket ezen kívül is elég nehéz nézni. A legtöbb nehéz sorsú, beteg lelki világú ember, nem éppen egy idilli kép, amit erről a vidéki világról elénk tár az író, még akkor sem, ha a nehéz helyzetek mögött mégis csak ott lapul az összetartás és kitartás eszméi. A színészek rendben voltak, bár Amy Adams karaktere kicsit összecsapottnak tűnt. Glenn Close által megformált Mamaw már jóval rétegeltebb, hálásabb szerep olyan téren, hogy mélyebb színészi játékot igényel, ezt a színésznő remekül meg is oldotta.

Egészen a végéig nem tudtam, hogy .... Így egy kicsit ugyan más szemmel nézek a filmre, de a véleményemen nem tudott változtatni. Számomra ez a közepesnél valamelyest erősebb film, egy példa beszéd arról, hogy bár azok vagyunk, akik közül jöttünk, de a sorsunkról, arról hogy kik vagyunk, csak mi dönthetünk. De semmi több, év végére nem biztos hogy emlékezni fogok rá, hogy láttam.

Értékelem: 6

Műfaja: dráma